Múltkor készült, mert nagyon megkívántuk a finom, könnyű kalácsot. A hokkaido kalács receptje után készült, mindig ezt használom, nagyon bevált.
2012. július 28., szombat
2012. július 25., szerda
Bonbon :) első próbálkozás
Gesztenyénél láttam meg valamelyik nap a sok bonbont és eszembe jutott, hogy valahol nekem is van bonbonformám. Gondoltam, lesz ami lesz, kipróbálom, ha nem egyéb, kikanalazzuk majd a formából a csokit, úgy is finom lesz :) Meglepetésemre egész jól sikerül, készítettem nugátost, karamellást és nugátos-karamellást :)
Amit még nem tudok, az az, hgoy hogyan lesz majd olyan szép fényes a bonbon. illetve az elméletet tudom, csak hát a sima villanyos kályhán nehéz betartani, hogy ne melegedjen túl a csoki.
Persze bonbonpapírom nem volt, úgyhogy csak így fényképeztem.
A csokiburokhoz sima étcsokit használtam, az volt itthon, mivel ugye vasárnap jutott eszembe a bonbonkészítés és olyankor minden zárva :) Ezt felolvasztottam, és kétszer kikentem vele a formák oldalát egy ecset segítségével, a két kikenés között persze hűtőbe tettem a formákat.
A karamellás töltelékhez Gesztenye receptjét használtam, de csak féladagot készítettem, mert nem tudtam, mennyi lesz belőle és a mennyiség kicsit soknak tűnt. Ehhez 125 gramm cukrot karamellizáltam, majd hozzáöntöttem 125 ml tejszínt, amitől kicsit megkeményedett a cukor, hozzátettem 30 gramm vajat és 30 gramm mézet és egy pici sót. Addig kavargattam, amíg szép krémes lett, aztán hagytam kihűlni.
Nugátból is csak 100 grammot készítettem, 33 gramm darált erdei mogyorót kevertem össze 33 gramm porcukorral és 33 gramm olvasztott étcsokival. Ezt is hagytam kihűlni, sőt hűtőbe is tettem, hogy kicsit keményebb legyen. Amint minden elkészült, és a csokiburok is megszilárdult, beletettem a tölteléket, karamellát, nugátot, vagy félig nugátot és rá karamellát. Ezután ecsettel "befestettem" csokival a tetejét, amilyen egyenesen csak tudtam. Próbáltam szép egyenesre húzni, de nem mindig sikerült, viszont ez semmit sem rontott az ízén :)
A hűtőben hagytam állni még egy órát (igazából csal fél órát, mert már nagyon türelmetlen volta és kíváncsi), aztán megfordítottam a szilikon formákat, picit megnyomtam a tetejét, és láss csodát, szépen kiestek belőle a bonbonok (ez után öt perc ugrálás következett, persze örömömben, és a dicséretek bekebelezése :)).

2011. december 30., péntek
2011. november 26., szombat
Bratkartoffel, avagy német tepsis sült krumpli
Voltunk egy hónapja az állatkertben, ott ettük ilyet egy régi kis falusi vendéglőben, ahol hagyományos ételeket szolgáltak fel. Tipikus német reggeli, tükörtojással vagy sült kolbásszal lehet kérni.
Nem kell hozzá csak főtt krumpli, hagyma, bacon vagy szalonna, só, bors, kis zsír. A lényeg, hogy régi falusi vas-serpenyőben kell elkészíteni, másképp nem lesz olyan finom, nekünk abban is tálalták fel.
A megfőtt és kihűlt krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk kb. fél centis darabokra, kis zsíron megpirítjuk mindkét felét, majd hozzáadjuk a hagymát és a bacont, sózzuk, borsózzuk, pirítjuk még 10 percet.
Mi halat sütöttünk itthon mellé.
2011. október 30., vasárnap
Tarhonya tejfölös mártással
Ezt már rég nem készítettem, pedig nagyon szeretjük. Múltkor kotorásztam a szekrényben laska után, s felfedeztem a csomag tarhonyát. Hát így az került a tejfölös mellé.
Hozzávalók:
Mikor a comb megfőtt, a lisztből és tejből eresztéket készítettem, ezzel is felfőztem a combot. A végén hozzáadtam a tejfölt is. A tarhonyával és savanyú uborkával tálaltam.
Hozzávalók:
- 200 g tarhonya
- 500 g disznócomb
- 1 fej hagyma
- 1 kanál liszt
- 2 dl tej
- 2 dl tejföl
- tárkony
- só, bors, pirospaprika
- olaj
Mikor a comb megfőtt, a lisztből és tejből eresztéket készítettem, ezzel is felfőztem a combot. A végén hozzáadtam a tejfölt is. A tarhonyával és savanyú uborkával tálaltam.
2011. október 27., csütörtök
Tejfölös kifli
Sima, egyszerű kiflit szerettem volna sütni, olyat, amit otthon minden pékségnél lehet kapni. Kipróbáltam Limara tejfölös kiflijét, hát nem lett olyan, mint amit elképzeltem, de nagyon finom volt, kétszer is sütöttem egymás után, mert olyan hamar elfogyott :) Sima és sajtos változatban készítettem el, a tésztája kicsit édesebbre sikerült.
Hozzávalók:
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2 ek burgonyapehely
- 2 tk só
- 2 ek cukor
- 2 dkg élesztő
- 4 ek olaj
- 2 ek tejföl
- 2 dl tej
Címkék:
kelt tészta,
sajt,
süti,
tejföl
2011. október 20., csütörtök
Édesanyám szülinapi tortája
Ma van édesanyám szülinapja, és pont ma is érkeztek hozzánk látogatóba (2000 km-ről), úgyhogy tegnap tortát sütöttem. Ez az első fondantos tortám, amivel meg vagyok elégedve :))
A torta Kiskukta csokitortája alapján készült, két 2 tojásos kakaós lapot sütöttem, kettévágtam őket, így lett 4 lapom. Alól és felül vaníliás-pudingos krém van (2 vaníliás puding, 6 dl tej, 5 kanál cukor, 130 g vajjal kikavarva, kevesebb vajat tettem, inkább a puding ízét szerettem volna megőrizni), középen és a fondant alatt kakaós krém (1 adag). Ha megkezdjük, teszek majd fel képet a szeletről is :)
Boldog szülinapot ANYA :)

2011. október 16., vasárnap
Kakaós csiga
Nagyon szeretem a kakaós csigát, és a családnak sincs ellenére :) Mivel itt nem lehet kapni, csak valami nagyon cukormázas, túl édes, mazsolás csigát, addig keresgéltem a neten, míg Gabojszánál felfedeztem egy egyszerű és gyors receptet, amiből nagyon finom csigák lettek, azóta már többször is, köszönöm a receptet :)
Hozzávalók:
A tészta hozzávalóit bepakolom a kenyérsütőgépbe, ami kb. 1,5 óra alatt finom, lágy tésztát dagaszt-keleszt nekem :) Ezt téglalap alakúra nyújtom, fél centi vastagságúra, majd megkenem az olvasztott vajjal, megszórom a porcukorral és a kakaóval. Feltekerem, 2 centis darabokra vágom, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. Itt tovább kelesztem 20 percet, majd 180 fokon 25 percet sütöm. Ekkor már majdnem kész, kiveszem, meglocsolom a vaníliás-cukros tejjel és visszatolom a sütőbe 5 percre. Eddig már mindenki a konyhában gyülekezik a finom illatok hatására, és türelmetlenül állapítja meg, hogy bizony még ki kell hűljön a süti, mielőtt fogyasztható :))
Hozzávalók:
- 55 dkg liszt
- 5 dkg vaj
- 1 tojás
- 5 dkg cukor
- 3 dl tej
- 2 dkg élesztő
- csipet só
- 10 dkg olvasztott vaj
- 3 ek porcukor
- 3 ek kakaópor
- 1 dl tej
- 2 cs vaníliás cukor
A tészta hozzávalóit bepakolom a kenyérsütőgépbe, ami kb. 1,5 óra alatt finom, lágy tésztát dagaszt-keleszt nekem :) Ezt téglalap alakúra nyújtom, fél centi vastagságúra, majd megkenem az olvasztott vajjal, megszórom a porcukorral és a kakaóval. Feltekerem, 2 centis darabokra vágom, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. Itt tovább kelesztem 20 percet, majd 180 fokon 25 percet sütöm. Ekkor már majdnem kész, kiveszem, meglocsolom a vaníliás-cukros tejjel és visszatolom a sütőbe 5 percre. Eddig már mindenki a konyhában gyülekezik a finom illatok hatására, és türelmetlenül állapítja meg, hogy bizony még ki kell hűljön a süti, mielőtt fogyasztható :))
2011. október 12., szerda
Salátaleves
Nagyon szeretem a salátalevest, főleg túrós puliszkával, sajnos itt nem lehet finom otthoni "burduf" túrót kapni.
Most csak leves volt, puliszka nélkül.
Hozzávalók:
Most csak leves volt, puliszka nélkül.
Hozzávalók:
- 2 fej saláta
- 1 hagyma
- 3 cikk fokhagyma
- pirospaprika
- 1 kanál liszt
- 2 dl tej
- 3-4 kanál tejföl
- 3 tojás
- só, bors
- kis olaj
2011. október 6., csütörtök
Briós és ökörszem
Vendégeink voltak, és nagyon jól jött egy kis finom péksüti reggelire. A Hokkaido kalács tésztájából készítettem, ez a kedvenc kalácstésztám, nem lesz száraz, puha marad másnapra is, gondolom a tejszín miatt, ami benne van, attól lesz olyan finom foszlós puha. Az ökörszemhez a tölteléket 500 g tehéntúróból, 100 g cukorból, 1 tojássárgából és vaníliás cukorból készítettem. A formázás Tücsökbogártól van, ezen video alapján készült.
A fiam pedig rájött, hogy ő a kelt tésztás sütiket nagyon szereti, úgyhogy ma is be kell dagasszak egy adagot, a suliba is ezt viszi tízórainak :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)